2021. december 30., csütörtök

Sajtos egész mákos rúd - szilveszterre ajánlom

Finom, mutatós sütemény, szilveszterre készítettem


Sajtos egész mákos rúd, vegán alkmás-kakaós pöfeteg, datolyás kevert saját süti, saját fotó

Hozzávalók:

40 dkg liszt (kb. 10 dkg réteslisztet tettem bele, 30 dkg sima liszt)
15 dkg vaj 
10 dkg sertészsír
1 tojássárgája
1 dl tejföl (kb. 2 evőkanál)
1 tk só
½ csomag sütőpor
4 dkg mák
10 dkg kemény sajt. 

Elkészítés:
A lisztet elkeverjük a szobahőmérsékletű vajjal, zsírral és tojássárgájával. Hozzáadjuk a sót, a sütőport, az egész mákot, majd pedig annyi tejfölt, hogy szépen összeálljon a tészta. Jól kidolgozzuk, majd ujjnyi vastagra kinyújtjuk. A felületét lekenjük tojásfehérjével, és alaposan megszórjuk reszelt sajttal. Végül hosszúkás, de nem túl hosszú és nem túl vékony darabokra szabdaljuk. Fontos, hogy erre figyeljünk, mert a végeredmény egy nagyon omlós sütemény lesz.

Végül sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, majd 180 fokon addig sütjük, míg a sajt szépen megpirul a tetején.

116 rúd lett belőle kb.10 cm hosszúak és vékonyabbak 1 cm-nél, 2 db villanytűzhely tepsijével. 

Recept forrása: egy.hu Mákos-sajtos rúd néven. Köszönet érte!

A vegán alkmás-kakaós pöfeteg receptjét itt találod:

Datolyás kevert süti receptje pedig itt: 




2021. december 29., szerda

Datolyás kevert süti

Zamatos, puha kevert sütemény a mai ajánlatom

Datolyás kevert süti receptet a véletlen hozta. Kaptunk egy doboz datolyát, soknak bizonyult, egy-egy szemet ettünk. Korábban láttam már receptet, viszont a csapivizes kevert süti receptjének hozzávalója lekvár (lent találod az elérhetőségét). Kimagoztam a datolyát és lehúztam a héját, így egy szuper lekvár állagú masszám lett, belőle pedig egy kellemes zamatú, puha ünnepi sütemény!  


Datolyás kevert, vegán almás-kakaós pöfeteg, egész mákos sajtos rúd saját süti, saját fotó

Hozzávalók:

3 egész tojás

20 dkg porcukor

10 dkg margarin

30 dkg liszt

1 kávéskanál szódabikarbóna

fél cs. sütőpor

8 evőkanál datolya pép

14 evőkanál csapi víz

1/2 - 1/2 mokkás kanál őrölt szerecsendió és őrölt ánizs mag. 

Tetejére apróra tördelt dió.

 

Elkészítés:

A megmosott tojásokat felütjük (egyenként, hogy meggyőződjünk, róla, hogy jó) majd a 3 egész tojást alaposan elkeverjük a porcukorral. Felváltva hozzáadjuk a lágy margarint, kevés szitált lisztet /melybe elkeverjük a szódabikarbónát és sütőport/ és a datolya pépet, csapi vizet és a többi lisztet.

Margarinnal kikent, kilisztezett tepsibe kanalazzuk. Tetejére most teheted a darabokra tört diót.

Előmelegített sütőben kb. 25 percig sütjük 200 Celsius fokon.

Villanysütőben sütöm, nem légkeveréses. Meglátszik, hogy megsült, mert a széle elválik a tepsitől, illata pedig már terjeng. Tűpróbát is alkalmazhatsz, kötőtűvel vagy villával beleszúrva a massza nem ragad.

Langyosan vágjad fel hosszúkás szeletekre.

http://receptekviolanagyitol.blogspot.com/2014/09/olcso-suti-receptje-csapi-vizzel.html 


2021. december 28., kedd

Vegán almás-kakaós pöfeteg

Otthoni reggelihez ajánlom

Megtetszett ez a sütemény a fotó alapján. Árválkodott alma a konyhában és nem ettük meg. Gondoltam, ha nagyon apróra reszelem, az olyan, mintha püré lenne. Nekiláttam, ez a mutatós finomság lett belőle:

Saját süti: vegán almás-kakaós pöfeteg, saját fotó


Hozzávalók (kb. 35 db-hoz)

6 dkg lágy margarin

17,5 dkg cukor

1 cs. vaníliás cukor

1 csipet só

15 dkg búzaliszt + 7 dkg a kakaó helyett

7,5 dkg kakaó (2 teáskanállal tettem)

fél cs. sütőpor

9 dkg almapüré (apróra reszelt almát tettem)

Forgatáshoz kb. 10 dkg porcukor.


A hozzávalókat keverőtálba öntjük, összedolgozzuk. (Gépet nem szoktam elővenni, kézzel dolgozom össze, ez energiatakarékosabb módszer 😀.

A tésztából golyókat formázunk és kb. 2 órára hűtőszekrénybe tesszük. 

Kivesszük a hűtőből és a porcukorban meghempergetjük. 

43 db golyó lett belőle, amit 2 db sütőpapírral kibélelt villanytűzhely tepsijébe osztottam el.

200 Celsius fokra előmelegített sütőbe tettem, kb. 12 percig sül (vagy kicsit tovább, ha nyers almából készítjük, mivel az levesesebb).

Recept forrása: Dr. Oetker Meghitt ünnepi készülődés (2021. XII. havi kis könyvecske)


Jó étvágyat kívánunk!

  1. Érdemes elkészíteni, gyúrótábla és nyujtófa sem szükséges hozzá! 
  2. Teával vagy tejeskávéval ünnepi reggeli. 
  3. Vihetjük iskolába vagy munkahelyre is.
Várlak máskor is: Viola nagyi

2021. december 21., kedd

Linzerkoszorú

Finom, mutatós aprósütemény karácsonyra is!

Linzerkarika, linzer fenyő, sajtos sós rúd, lekváros csapivizes kevert saját sütemény, saját fotó.

Hozzávalók:
60 dkg liszt (20 dkg rétesliszt, 40 dkg simaliszt)
30 dkg vaj
15 dkg porcukor 
1 egész tojás és 1 db-nak a sárgája
1 citrom reszelt héja (emberi fogyasztásra alkalmas legyen és alaposan megmosva használjad!)
1 cs. vaníliás cukor
1 cs. sütőpor.
Még melegen a felső lyukas darabokat be szoktam hempergetni porcukorba.
Töltéshez lehetőleg házi készítésű sárgabarack lekvárt használj.

A hozzávalókat összedolgozzuk és pihentetjük egy kicsit. Ez idő alatt elővesszük a gyúrótáblát, a tepsiket /jó, ha több tepsibe tudjuk rakni a kinyújtott és kiszaggatott tésztákat, mert gyorsan haladunk így/.

A pihentetett tésztát kicsit lisztezett deszkán kb. 2-3 mm vastagra nyújtuk és kiszaggatjuk linzerkoszorú formával. Fele lyukas közepű legyen. Bármilyen más megoldás is lehet, pl. közepes pogácsaszaggató és gyűszű vagy más kis forma, mint a kártya mintáknál. Itt van erre példa: Linzer sütemények

Ebből a mennyiségből 51 db alsó és 51 db lyukas felső linzerkoszorú lett és 36 db fenyő, a leeső darabokból még 21 db kört lapítottam =159 db. 4-5 tepsi mennyiség 😊

Végeztél a sütéssel, a felső lyukas darabokat meghempergetted vagy beszórtad porcukorral, és kicsit hűlt a sütemény, lehet is tölteni. Az alsó lapra kávéskanállal lekvárt símitasz, a mennyiséget meglátod, kiderül az első 2-3 db-nál, hogy mennyit tegyél.

Kellemes alkotást kívánok.

  • Ez a sütemény ajándéknak is kitűnő.
  • Ennek a süteménynek karácsonykor, húsvétkor és egyéb családi ünnepen is az asztalon a helye.

2021. december 11., szombat

Kávészemkeksz

Különleges, ízes keksz

Kávészem keksz, saját süti, saját fotó


Hozzávalók:
1 evőkanál instant kakaó
2 evőkanál tej
12 dkg liszt
2 evőkanál kakaópor
3 evőkanál étkezési keményítő (liszttel helyettesítettem)
10 dkg puha vaj
1 tojássárgája
7 evőkanál porcukor. /Késhegynyi sütőport tettem bele./

Megmelegítjük a 2 evőkanál tejet, feloldjuk benn az instant kávét. Amíg hűl, elkészítjük a tészta alapját. Egy keverőtálban elektromos habverővel kihabosítjuk a vajat a porcukorral. Hozzádolgozzuk a tojássárgáját, majd eloszlatjuk benne a kávét. A száraz hozzávalkat (liszt kakaó, keményítő) egy másik tálban összekeverjük, majd összedolgozzuk a vajas-kávés alappal. 
/Egy tálat szoktam használni és fokozatosan adagolom a hozzávalókat, valamint nem veszek elő elektromos habverőt, hanem süteményekhez használt fakanállal dolgozom össze majd kézzel a hozzávalókat./

Rudat gyúrunk a tésztából, amelyet 2-3 cm-es darabokra vágjuk. Ovális kekszeket formázunk belőlük. Egy kés tompa oldalával vagy fogpisztálóval középen benyomjuk a kekszeket. Sütőpapírt terítünk egy tepsire, és rárakjuk a nyers kekszeket. Legalább egy órán át hideg helyen pihentetjük.

180 Celsius fokos sütőben 12-14 perc alatt megsütjük. A tepsiben hagyjuk pihenni pár percig, majd átrakjuk egy sütőtárácsra, hogy ott hűljenek ki teljesen.

Recept forrása: Vidék íze 2021. december

Tapasztalatom: 
kisebb kávészemeket fogok készíteni, picit magasabbra hagyva, hogy élethűbbek legyenek.
Kellemes íze miatt érdemes megsütni, mert a siker garantált!

Várom ötleted, javaslatod: Viola nagyi 

 

2021. december 8., szerda

Receptet hol találhatsz?


Recepteket hol érdemes nézni?

Elleshetünk és elkérhetünk recepteket egymástól (édesanya, testvér, nagymama, rokon, szomszéd, munkatárs, csoporttárs, óvónéni, dalkörös társ, hittestvér, stb.) Ezen kívül:

Gyermelyi tészta honlapján:  
http://gyermelyi.hu/index.php/receptek/legujabb-receptek

RAMA margarin honlapján: 
https://www.rama.com/hu-hu/hu/receptek

 
Tante Fanny kész leveles, linzer, pizza, rétes, karácsonyi, kelt, bejgli tészták honlapján: https://www.tantefanny.hu/receptek/

Dr. Oetker (Amikor szükséges süti dekoráció, befőzéshez dzsemfix, pudingporok, sütőpor, vaníliás cukor, főzés nélküli desszert krémek, forró csokoládé, tejberizs, császármorzsa, stb.) receptek is ehhez kapcsolódnak.
 
Maggi /Használsz zacskós levest, leveskockát, üveges szószt, tészta alapokat, fűszerkeverékeket, készételeket, pár perc instant leveseket, halászlé kockát, pörköltszaft kockát) - ki ne használna tartalék képzésre főleg!
 
Knorr (Vásárolsz néha főzős és bögrés levesek, leveskockák, száraz alapok, üveges szószok, fűszerkeverékek, tészta ételek, fogyasztásra kész levesek, BIO termékek, vegetáriánus ételek) - ki ne használna, tartalék képzésre főleg! 

TOLLE Tej honlapjáról   
 
Alföldi Tej honlapján nincsenek receptek, viszont a tejről tudnivalók igen: 


További lehetőségek: 
 



Fedezz fel több honlapot, blogot és olvassad azokat. 
A főzés, sütés az alkotásról szól és a lehetőségeidről! 
Kevés hozzávalóval olcsón is tudsz finomat kszíteni!

Várom észrevételeid: Viola nagyi


 
 

2021. december 5., vasárnap

Szeretethimnusz = Kötelező elolvasni a karácsony előtti rohanásban

Olvassuk el az alábbi gondolatokat, és ezeket figyelembe véve rohanjuk vagy inkább lassítsunk le egy kicsit az adventi várakozásban, karácsonyi ünnepek előtt!

Adventi koszorú, google fotó



Szeretethimnusz parafrázisa

Ha a házamat hímzésekkel, foltmunkákkal díszítem is fel, de a családom felé nincs bennem szeretet, nem vagyok egyéb, mint díszlettervező. 

Ha a konyhában fáradozom, süteményeket sütök kilószámra, ízletes ételeket főzök, és az evéshez csodálatosan megterített asztalt készítek elő, de a családom felé nincs benne szeretet, nem vagyok egyéb, mint szakácsnő.

Ha a szegénykonyhában segédkezem, az öregek otthonában látogatok, és minden vagyonomat segélyként elajándékozom, de a családom felé nincs bennem szeretet, mindez semmit nem használ nekem. 

Ha a lakásomat a legszebb kézimunkákkal díszítem fel, ezernyi ünnepen veszek részt, a templomi kórusban énekelek, de Jézus Krisztus nincs a szívemben, akkor nem értettem meg, miről is szól a szeretet.

A szeretet félbeszakítja a sütést, hogy a gyermekét megölelje.
A szeretet hagyja a lakásdíszítést, és megcsókolja a házastársát.
A szeretet barátságos az idő szűke ellenére is.

A szeretet nem irigyel másokat házukért, amiben jól kiválasztott porcelán és odaillő asztalterítő van.
A szeretet nem kiált rá a gyerekekre, hogy menjenek már az útból, hanem hálás érte, hogy vannak, és útban tudnak lenni.
A szeretet nem csak azoknak ad, akiktől kap is valamit, hanem örömmel ajándékozza meg épp azokat, akik ezt nem tudják viszonozni.

A szeretet mindent elvisel, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.
A szeretet soha el nem múlik.
A videojátékok tönkre mennek, a gyöngysorok elvesznek, a számítógépek elavulnak.
De a szeretet ajándéka megmarad. 

(Szeretethimnusz-parafrázis ismeretlen szerzőtől)


Elcsendesedésünkben, újra tervezésünkben gondolkodjunk ma e sorok fölött!

Források http://blog.ritterida.hu/ és https://csipituli.blogspot.com/ Köszönet érte.

Szeretettel továbbítja fentieket: Viola nagyi



2021. november 28., vasárnap

Advent 2021.

Stock fotó, jogdíjmentes

Túrmezei Erzsébet: Adventi ház


Ádventi házunk van, sokablakos.
Minden este nyitunk egy ablakot.
Benn melegen kis fehér gyertya lángol,
és árad a fény minden ablakából.
Kis ablakokkal versenyt fénylenek
csodába bámuló gyermekszemek.

Ablaktábláin biztató írás:
eljő a mennyekből a Messiás.
S a nevét nevezik Csodálatosnak.
És fölemeli, akit megtaposnak.
És a békesség Fejedelme lesz:
szabadulást hoz, életet szerez.

Telnek a percek, múlnak a napok,
sorra kinyílnak mind az ablakok.
Ahány kis ablak, annyi szent ígéret.
Hívnak, biztatnak, csudákat beszélnek.
Mi áhítattal álljuk mind körül.
A ház sugárzik, és a szív örül.

Fehér falára festve sok gyerek.
Mind Betlehem felé igyekszenek.
Havas fenyő közt, ki gyalog, ki szánon,
kéz a kézbe', hogy kis kezük ne fázzon.
Sietve mennek mint a pásztorok.
Piros orcájuk bízva mosolyog.

De én egy másikat is ismerek.
Nem ilyen derűs, nem ilyen meleg.
Van-e gondom sok sötét ablakára?
Hiszen itt a karácsony nemsokára.
Nyitom-e sorra minden egy napon
Krisztusra váró lélekablakom?

Mert az a lelkem is: ádventi ház.
És ha elalszik, hogyha nem vigyáz,
olyan sötét lesz majd karácsony-estén,
a fényt, vigaszt hiába is keresném.
Ha majd minden szem, minden szív ragyog,
akkor siratnám, hogy sötét vagyok.

Sötét lelkemen sötét ablakok,
táruljatok, örömre nyíljatok!
Ne legyen egy se zord, ne egy se zárva.
Ragyogjon mind a Messiásra várva!
Sötét ádventi ház, sokablakos!
Minden este nyíljék egy ablakod!


Áldott Adventi várakozást kívánok: Viola nagyi

2021. szeptember 30., csütörtök

Kefires gombóc

Hamis túrógombóc

Kefires gombóc Saját készítés, saját fotó


Hozzávalók:
1 evőkanál étolaj
10 evőkanál búzadara
2 tojás
2 evőkanál cukor
500 gramm kefir
1 csipet só.

Elkészítés:
A hozzávalókat összefőzzük (mint amikor tejbegrízt készítünk.)
Ha kihűlt, kis gombócokat formázunk, majd pirított morzsában forgatjuk.

A gombócok forgatásához kb. 5-7 dkg margarinon kb. 8-10 dkg zsemlemorzsát megpirítunk. Legyünk óvatosak, mert a meleg serpenyőben tovább fog pirulni a morzsa!

Esetleg valaki nem szereti a pirított morzsát, akkor tejföllel is lehet tálalni porcukorral vagy sóval attól függően, hogy édesen vagy sósan kedvelitek.

18 db kisebb gombóc lett ebből az adagból.  Finom!😋

Recept forrása RECEPTÖZÖN 2016. novemberi száma - köszönet érte.

Hamis túrógombócról itt írtunk:

2021. szeptember 23., csütörtök

Mogyorós-gyömbéres aprósütemény = zsemlemorzsás ízletes keksz

Ízletes keksz gyömbérporral és szerecsendióval

Saját süti, saját fotó. Mogyorós-gyömbéres aprósütemény

Hozzávalók:
12 dkg vaj
12 dkg liszt
1 egész tojás
1 db megmosott citrom reszelt héja
1 teáskanál gyömbérpor
1 csípet őrölt szerecsendió
1 csípet só
12 dkg darált mogyoró (sótlan), de lehet darált dió, darált mandula is! 
12 dkg zsemlemorzsa.
Kenni a keksz tetejét tojásfehérje (el is maradhat!)
Tetejére egész mogyoró vagy zúzott és bevonáshoz 10 dkg étcsoki. 


Tapasztalatom:
  • Egy kis kávéskanál sütőport tettem a liszthet.
  • A nyújtás előtt a szóráshoz használtam lisztet.
  • Egyszerűen téglalapokra vágtam a tésztát, 
  • nem kentem meg tojásfehérjével és nem tettem a tetejére mogyorót, valamint 
  • nem mártottam csokiba, csak kávéskanállal megkenegettem kb. 2 dkg olvasztott csokival a kész kekszet. Természetesen érdemes ünnepivé varázsolni a kekszet, hogy szivecskéket szúrunk ki és az eredeti recept szerint járunk el. Hézköznapra viszont egyszerűen így is kiváló!
  • 98 db kekszem lett, ez kb. 75 dkg
  • Ajánlom elkészítését. Fedeles dobozban hűtőszekrényben tárolva napokig van egészséges harapnivaló.  
Ízletes édesség, remek felhasználása az otthon darált zsemlemorzsának!

Forrás: évekkel ez előtti TVRhét újság, akik átvették a mindmegette.hu receptet.

Várlak máskor is 😉 
Viola nagyi

2021. szeptember 11., szombat

Mákos kifli

 Gyorsan elkészíthető, egyszerű sütemény:

Saját süti, saját fotó. Mákos kifli

Hozzávalók:

34 dkg liszt (az eredeti recept 24 dkg lisztet és 10 dkg mandulalisztet ír)

4 dkg darált mák

12 dkg porcukor

1 narancs reszelt héja

21 dkg Rama vajas íz

Forgatáshoz: kb. 10 dkg porcukor és bele 2 cs. vaníliás cukor.


A lisztet keverjük össze a mandulaliszttel, a mákkal, a porcukorral, a narancshéjjal és a puha margarinnal, de csak addig gyúrjuk, amíg összeáll. Fóliázzuk be és egy fél órára tegyük a hűtőbe.

Melegítsük a sütőt 160 Celsius fokra (180 Celsius fokra szoktam felmelegíteni). Készítsünk elő egy sütőtepsit és tegyünk rá sütőpapírt. Egyhén lisztezett deszkán gyúrjuk át a lehűtött tészta felét, gömbölyítsunk belő egyforma kb. 2 -2,5 cm átmérőjű kis golyókat, majd formázzuk kifli alakúra őket.

Tegyük a kifliket a sütőtepsire, és 6-8 perc alatt süssük aranybarnára. Amíg sül, formázzuk meg a maradék tésztát.

Forgatás: Világos és puha kifliket fogunk kapni, még melegen forgassuk meg őket vaníliás porcukorban.

Forrás: Nagy Ramakönyv 2018. >> 2 tepsi, kb. 60 db. Nekem is 2 tepsi, de több db lett.


2021. szeptember 5., vasárnap

Piskótatekercs

 

Piskótatekercs, saját süti, saját fotó

Hozzávalók: 

4 tojás, 8 dkg cukor, 1 tasak vanillincukor, 12 dkg liszt, késhegynyi sütőpor.

A tojássárgáját a cukor 2/3-ával és vanillincukorra habosra keverjük. A tojásfehérjét a maradék cukorral kemény habbá verjük. A lisztet sütőporral összekeverjük, megszitáljuk, s lazán belekeverjük a tojássárgájába, majd a tojásfehérjehabot óvatosan hozzáadjuk. 

A tésztát papírral bélelt formában, előmelegített sütőben közepes hőfokon megsütjük.

A megsült tésztát porcukorral beszórt papírral még melegen feltekerjk. Krémmel vagy gyümölcsízzel töltjük.

Tapasztalataim:

  • Nagyobb villany- vagy gáztepsihez 6 tojásból és ahhoz növelt cukor és liszt mennyiséggel javaslom készíteni.
  • A kisült tésztát hagyjuk kicsit hűlni, majd vizes konyharuhára borítsuk ki, fordítsuk meg és tekerjük fel. Hagyjuk így néhány percig, majd tekerjük ki és töltsük lekvárral és porcukrozva tálaljuk. Vajkrémmel is tölthetjük, ilyenkor kívülről is bekenhetjük.  
  • Jó alap a karácsonyi fatörzshöz a piskótatekercs, érdemes tehát gyakorlatot szerezni az elkészítésében.
  • Nekem ma ebből a mennyiségből 24 szelet süteményem lett.

Recept forrása: régi Dr. Oetker valillincukor zacskó hátlapjáról - köszönet érte.

Csapi vízzel készült sütemény receptet láttad?

http://receptekviolanagyitol.blogspot.com/2014/09/olcso-suti-receptje-csapi-vizzel.html 

Fotója itt van: http://receptekviolanagyitol.blogspot.com/2013/05/csapi-vizzel-keszul-mi-az.html 

Kefires palacsinta szintén csapi vízzel: 

http://receptekviolanagyitol.blogspot.com/2021/08/kefires-palacsinta.html

2021. augusztus 30., hétfő

Kefires palacsinta

Csapi vízzel = tej nélkül az örök kedvenc, a palacsinta

Kefires palacsinta, saját sütés, saját fotó



Hozzávalók: (kefires pohár a mérce)
2 db tojás
1 pohár kefir 175 grammos 
1 pohár forró víz
1 pohár liszt (megmértem = 15 dkg)
kis szódabikarbóna (kb. jó késhegynyi)
2-3 evőkanál olaj összesen
csipetnyi só
csipetnyi cukor.

Töltelékhez: tetszés szerint túró, lekvár, kakaópor, stb.

Elkészítés: Habverővel a tojásokat a sóval-cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót. Simára keverjük.
A serpenyőbe az első tészta alá teszünk kis olajat, kisütjük. 
Tetszés szerint töltjük.
Recept a RECEPTÖZÖN 2017/11. számában jelent meg, Vankó Sándorné küldte be, köszönet érte! 

Dupla adagból kevertem be. Réteslisztet 0,5 kefires porárral, sima lisztet pedig 1,5 kefires pohárral tettem. Minden palacsinta sütése előtt kávéskanállal néhány csepp megmelegített étolajat csurgatok a serpenyőbe. 23 db 19 cm átmérőjű palacsintám lett.
Sárgabarack-sárgadinnye csokoládéval ízesített lekvárral kentem. Finom! Családomnak nagyon ízlett és nekem is.

Könnyű és kellemes állagú palacsinta lesz belőle. Próbáljad ki, várom észrevételed.


2021. július 24., szombat

Babapiskótás citromos, tejszínes kocka

Sütés nélküli finomság
Babapiskótás citromos, tejszínes kocka. Saját süti és saját fotó

Hozzávalók:

1 csomag = 40 dkg babapiskóta /Cukros fele legyen fölfelé!/

5 deciliter tejföl 20 %-os (85 dkg-os vödröst szoktam beletenni) 

4-5 deciliter habtejszín /felverhető/ (5 dl-t teszek

1 egész citrom reszelt héja és leve

4 kisebb evőkanál porcukor.

A citromot jó megmosom, megtörölgetem. A héját lereszelem, kicsavarom a levét.

A tejfölbe beleteszem a reszelt citrom héját és levét meg 2 kisebb evőkanál porcukrot.

A tejszínt habnak felverem, ahhoz is teszek 2 kisebb evőkanál porcukrot, majd a tejfölös masszával összekeverem.

(Ha nem verődik teljesen fel a tejszín vagy a tejföl csak 12 %-os, illetve nagyon lédús a citrom, szükség esetén tegyünk hozzá habfixálót).

Egy kb. 28 x 32 cm-es magasabb falú tepsibe lerakom a babapiskóta felét. Rákanalazzuk a massza felét, majd újból a babapiskóta jön rá. Végül a massza másik felét is rátesszük, egyenletesen elsimítjuk. 
Lefóliázzuk és kb. 24 órára hűtőszekrénybe vagy hideg éléskamrába tesszük. Másnap kisebb kockákra vágjuk. 

Amint látjuk, díszíteni is lehet színes cukorlencsével, tortadarával, reszelt keserű csokival, stb. E nélkül is nagyon fionom!

Ajánlom az elkészítését főleg kánikulában. 

A recept receptneked.hu oldalról, máshol is megtalálható a neten 😀

Ismerősöm elkészítette citrom helyett narancsosan, nagyon finom, érdemes így is elkészíteni.

2021. június 16., szerda

Rizibizi

Gyorsan is lehet ebédet készíteni 


Saját fotó


Hozzávalók: 

30 dkg rizs párolva dupla mennyiségű sóval ízesített vízben. 

Megfőtt, akkor belekeverünk 25 dkg konzerv zöldborsót.

Hozzáadunk 10 dkg megfőtt sárgarépát (lehet húslevesben főtt). Még ideálisabb esetben a konzervünk bébirépás-zöldborsós. 

Továbba 40 dkg főtt, karikára vágott főtt virslit teszünk hozzá.  

Összekeverjük és fogyaszthatjuk is 😀


Jó étvágyat kívánunk!

Viola nagyi  csapata

2021. április 14., szerda

Zebra kocka - sütés nélkül

Van élet a kókuszgolyón túl is!

Zebra kocka, saját készítésű édesség, saját fotó


Régebbi újságokat nézegettünk és kihajtottuk a Zebra kockánál az egyiket, ezzel jelezve, hogy szeretnénk elkészíteni. Napok óta készültem rá, ma sort kerítettem az elkészítésére. 
Jól jártunk, mutatós, finom lett. Keveset kellett várni a kóstolással. 
Nem szabad megijedni a hosszú leírástól!

Hozzávalók kb. 50 szelethez:
A krémhez: Ezt készítsük el előbb, hogy kihűljön.
3 evőkanál liszt
3 dl tej
15 dkg kókuszreszelék
1 cs. vaníliás cukor
5 evőkanál porcukor
5 dkg vaj (10 dkg "szoba hőmérsékletűt" tettem bele). 
A tésztához:
50 dkg darált háztartási keksz
5 evőkanál kakaó (jó minőségű esetén elegendő 3 evőkanálnyi is)
3 evőkanál baracklekvár
5 dkg vaj (10 dkg "szoba hőmérsékletűt" tettem bele)
5 evőkanál porcukor
1 evőkanál rum
kb. 3 dl tej. Nekem kellett a 3 dl tej!
A tetejére:
15 dkg étcsokoládé (10 dkg tejcsoki torta bevonót használtam fel)
1 mokkáskanál étolaj.

A krémhez a lisztet simára keverjük a tejjel, hozzáadjuk a kókuszreszelék felét, és folyamatosan kevergetve sűrűre főzzük. Hagyjuk kihűlni.
A tészta hozzávalóit összedolgozzuk annyi tejjel, hogy gyúrható legyen (3 dl). Három részre osztjuk, majd porcukorral megszórt deszkán 20x30 cm-es lapokat nyújtunk belőle. 
Sütőpapírok között nyújtottam ki 18x29 cm-esre, mert egy kisebb tepsimbe ez fért bele kényelmesen.
Ha kihűlt a krém, hozzáadjuk a vaníliás cukor, a porcukrot, a vajat, és a kókuszreszelék másik felét. Simára keverjük.
Az első lapot a tepsibe helyezzük, rákenjük a krém felét, rátesszük a második lapot, erre jön a krém másik fele, végül a harmadik lappal befedjük.
A csokoládét gőz fölött megolvasztjuk az olajjal, és rákenjük a sütemény tetejére. Néhány órára hűtőbe tesszük, hogy a máz megdermedjen. Kockára vágva tálaljuk.
Forrás: Blikk Nők 2017. április 40. oldal. Interneten is megtalálható.


Saját Zebra kocka édességem sütés nélkül és saját fotóim.

Készítsd el megéri! :) 

2021. április 12., hétfő

Majonézes kukorica

Húsvéti sonkához (is), 
Majonézes kukoricát elkészítettem, saját fotó

hidegtálakhoz, natúr húsokhoz, halételekhez, felvágottakhoz vacsorára is ajánlom.

Hozzávalók: 
34 dkg (nettó) konzerv kukorica
17 dkg tejföl 12 %-os, vagy 1 kis pohárnyi,  vagy kb. 3 nagy evőkanál
1 evőkanál majonéz
1 teáskanál mustár
1 teáskanál hidegen sajtolt tökmagolaj (más olaj is megfelelő)
1 teáskanál megmosott, apróra vágott petrezselyemzöld
2 csipetnyi só
1 csipetnyi cukor.

A fentieket egy közepes tálban összekeverjük és állni hagyjuk, hogy az ízek összeérjenek.

Egyszerű, gyorsan elkészíthető, mutatós és finom kísérője húsoknak, halaknak, felvágottaknak ünnepen és hétköznapokon egyaránt.

2021. március 24., szerda

Langalló (kenyérlángos)

 

Kenyérlángos 




45 dkg liszt (15 dkg sima, 15 dkg rétes, 10 dkg teljes kiőrlésű búza, 5 dkg zabpehely/

2 evőkanál étolaj,

2,3 dl langyos víz

2 dkg élesztő

1 kávéskanál só

1 kávéskanál cukor

1 kávéskanálsütőpor.

A hozzávalókból kenyértésztát dagasztunk. Letakarva megkelesztjük. A tésztát finoman átgyúrjuk, és ujjnyi vastagságúra nyújtjuk. Sütőpapírral borított sütőlemezre helyezzük. Vizes ecsettel lekenjük, majd 190°C-ra előmelegített sütőben 10-15 perc alatt megsütjük. Sütőből kivéve melegen bedörzsöljük fokhagymával, és tejföllel meglocsoljuk, picit sózzuk, és máris fogyaszthatjuk. Így lehet nagyszerű olcsó vacsoránk!

Tetejére most ezek kerültek a tésztára nálam: 25 dkg mascarpone, só, 1 db vöröshagyma vékony karikára vágva, 10 dkg sült kolbász és 5 dkg sült hurka apróra vágva, 5 dkg reszelt sajt. 200 Celsius fokon sütöttem, míg ráolvad a sajt.

Máshogyan is készíthetjük, tehetünk a kinyújtott tésztára tejfölt és szórhatunk rá vékonyra vágott vöröshagymát, de ezt gazdagíthatjuk kockára vágott felvágottal, felhasználva a maradékot például. 

Recept forrása http://www.hazikenyer.hu ahol a hozzávalók: 45 dkg liszt, 2 dkg élesztő, 1 kk só, 1 kk cukor, 1,5 dl tej, 0,8 dl víz, 2 ek olaj.

2021. március 15., hétfő

Reszelt linzer

Diós finomság gyorsan

Édes süteményt szerettem volna készíteni, ami egyszerű és ünnepi.

Tanakodtam magamban mi legyen: boci szeletet vagy krémes-túrós süteményt süssek-e. A harmadik gondolatom a reszelt linzer volt és ezt sütöttem meg.

 
Reszelt linzer, saját süti, saját fotó



Hozzávalók:

15 dkg vaj vagy margarin

40 dkg liszt (kb. 30 dkg sima, a többi rétes)

10 dkg porcukor

3 egész tojás (tésztába a sárgája, habnak felverve a fehérje a "töltelékbe"

fél cs. sütőpor

1 kanál tejföl.

Töltelékhez:

15 dkg darált dió

2-3 evőkanál sárgabarack lekvár

5 dkg porcukor + a szóráshoz is kb. 2 evőkanálnyi.

A lisztet elkeverjük a sütőporra, 10 dkg cukorral, elmorzsoljuk a margarinnal és összegyúrjuk a 3 tojássárgájával és annyi tejföllel, hogy elég kemény tésztát kapjunk. Két részre osztjuk. Az egyik részt kisebb tepsibe reszeljük káposztareszelőn. 

A tojásfehérjéből kemény habot verünk, belekeverjük a darált diót, a lekvárt és a cukrot. Ezzel a keverékkel beborítjuk a tésztát.  

Erre reszeljük a másik cipót és nem túl forró sütőben megsütjük. Gyorsan sül, vigyázzunk, hogy meg ne égjen. Ha megsült, hosszúkás szeletekre vágjuk.

38x26 cm-es tepsiben sütöttem, előmelegített sütőben kb. 180-200 Celsius fokon 20 percig.

Porcukrozva tálaltam.

A vajnak (margarinnak) és a diónak köszönhetően nem szárad ki, ezért fedeles dobozban hűtőben napokig is eltarthatjuk.

Recept forrása: MINERVA Pelle Józsefné: NAGY SZAKÁCSKÖNYV 1986.

2021. március 14., vasárnap

Túrós raffaello

Gyorsan finomat készíthetsz:

Saját készítésű édesség, saját fotó 



Hozzávalók:
10,0 dkg tehéntúró
  7,5 dkg porcukor
  2,5 dkg tejpor
  2,5 dkg margarin (szoba hőmérsékletű)
10,0 dkg kókuszreszelék (7,5 dkg bele, 2,5 dkg golyók forgatásához).

A hozzávalókat egy tálban villával alaposan összedolgozzuk. 
Kis golyókat formálunk belőle és a megmaradt kókuszreszelékbe forgatjuk.
Ebből a mennyiségből 18 db lett. 

Az eredeti 50 dkg túróval készül, és ahhoz tartozóan minden nagyobb mennyiség. 
Most csak kis mennyiséggel szerettem volna tesztelni ezt a finomságot.
Gyorsan elkészíthető, legközelebb biztosan nagyobb adagból gömbölygetem a túrós golyókat.

Recept forrása: serpenyo.hu Köszönet érte.

Hasonló receptet találsz: Túrógolyó néven a blogon.


2021. január 30., szombat

Túrófánk

Gyors, finom, mindenki szereti! Mi az? Túrófánk!

Hozzávalók:

25 dkg túró,

25 dkg liszt,

1 evőkanál cukor,

3 egész tojás,

1 kis pohár tejföl, (175 gr.)

1 mokkáskanál szódabikarbóna.

Hozzávalókat össze kell keverni, állni hagyni és forró étolajba (étolajba mártott evőkanállal) beleszaggatni ritkán, mert megnőnek. 

(Nagyon forró ne legyen az olaj, mert akkor a külseje megég, belül nyers marad!) 

Sütéskor forgassuk meg a fánkokat, hogy minden oldaluk szépen süljön meg.

Papírtörlőre szedjük ki, hogy a felesleges étolajat felszívja.

Porcukrozva, vagy házi lekvárral tálaljuk.

 

Túrófánk, saját sütemény, saját fotó


Kb. 35 db fánk lesz ebből az adagból.

Jó étvágyat kíván: Viola nagyi