2016. január 16., szombat

Reggeli a legjobb barátod

Kihagyja a reggelit? Ne tegye!


„A reggeli a legjobb barátod, 
az ebéd a jó szomszédod, 
a vacsora a legrosszabb ellenséged.”

A  tőle vett idézet szerint már az időszámításunk előtt fél évezreddel élt nagy kínai filozófus, Konfucius is oly módon ítélte meg a napi táplálkozás jelentőségét, mint korunk szakemberei: a reggeli a legfontosabb főétkezés! Felmérések szerint a nap első étkezésével energiabevitelünk mintegy 20 százalékát kell magunkhoz vennünk. Ezzel együtt az egészséges táplálkozásnak az az alapja, hogy lehetőleg naponta ötször, kisebb adagokra elosztva, változatosan étkezzünk. A reggeli mellett a  nagyobb fizikai megterhelést követő étkezés is kiemelt jelentőségű. 

Miért fontos a reggeli? 

Vannak, akik úgy gondolják, nem érdemes hangsúlyt fektetniük a reggeli étkezésre, sőt akár el is hagyható, hiszen az éjszakai nyugalom miatt szervezetük nem éget kalóriát. Ez messze nincs így! Alvás közben – bár többnyire alacsonyabb fordulatszámon – szerveink működése szakadatlan. Ver a  szívünk, lélegzünk, emésztőrendszerünk végzi a dolgát, forgolódunk, tehát mozgunk is ágyunkban. Sőt agyunk az éjszaka bizonyos fázisaiban aktívabb, mint nappal. Reggel tehát vissza  kell pótolnunk szervezetünkbe az akár 10-14 órányi energiabevitel-kiesést, hogy feltöltekezzünk az előttünk álló aktív órákra. Kutatások bizonyítják, hogy a rendszeresen fogyasztott (helyesen megválasztott) reggeli jótékony hatással bír az ideális testtömegre, éppen ezért még akkor sem tanácsos elhagyni az első étkezést, ha netán diétázunk. 

Erre számítsunk, ha elhanyagoljuk 

Az európaiak több mint 60 százaléka hetente többször is kihagyja, sőt a gyerekek harmada sem reggelizik iskolába menet előtt. Ez pedig szinte önsorsrontás. Ha lemondunk a nap első – és legfontosabb – étkezéséről, arra sarkalljuk szervezetünket, hogy az anyagcsere lassításával igyekezzen „spórolni”. A  fokozódó éhségérzet miatt pedig agyunk a  kalóriában gazdagabb táplálékokat részesíti előnyben a következő étkezések alkalmával, növelve ezzel az elhízás kockázatát. Amint a délelőtt folyamán testünk fokozatosan felhasználja  a  még meglévő energiakészletét, szellemi teljesítményünk látványosan csökken, fáradékonyabbá válunk. Ha  megerőltetőbb fizikai munkát végzünk, az akár rosszulléttel, ájulással is végződhet. Hosszabb távon csökkenhet ellenálló képességünk a betegségekkel szemben. A reggeli kihagyása  növelheti a  cukorbetegség kialakulásának kockázatát is: a  nem reggelizőknél nagyobb a  2-es típusú diabétesz veszélye, mint azoknál, akik mindennap reggeliznek. Másrészt egyes korosztályoknál összefügghet a  magas Kihagyja a reggelit? Ne tegye! „A reggeli a legjobb barátod, az ebéd a jó szomszédod, a vacsora a legrosszabb ellenséged.” 8 • Magazin 2016. január ÉLETMÓD vérnyomással, inzulinrezisztenciával, valamint a megemelkedett vércukorszinttel. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a helytelen táplálkozás a gyermekeknél a testi-szellemi fejlődést is rossz irányba befolyásolja. 

Mit fogyasszunk? 

A  tápanyagszükséglet egyénenként más és más. Függ az életkortól, a nemtől, a testsúlytól, a fizikai aktivitás mértékétől és az egészségi állapottól is. Kiemelten fontos azonban, hogy a reggeli étkezés a napi rutin része legyen. Mindig inkább a minőségre, ne pedig a mennyiségre törekedjünk! Alapvetően háromféle élelmiszer kombinációja  szükséges szervezetünk optimális működéséhez: az ideális reggeli főként rostból, fehérjéből, valamint zöldségekből és gyümölcsökből tevődik össze. Rosttartalmú élelmiszerek. Segítik az emésztőszervek megfelelő működését, és „kordában tartják” az éhségérzetet. Szóba  jöhetnek a  müzlik, a teljes kiőrlésű pékáruk és az ilyen liszttel készült desszertek (palacsinta, muffin) vagy a granola. Ha fokozni akarjuk reggelink egészségességét, akkor a boltban beszerezhető, gyakran túl magas cukortartalmú gabonapelyhek és müzlik helyett készítsük el inkább a saját ízlésünknek megfelelő házi változatukat. 
Fehérjék. Szerepük a  szükséges energiaszint kialakításában és a vércukor megfelelő szinten tartásában jelentős. Utóbbi hatása által segít csökkenteni napközben az édesség iránti vágyunkat. A reggeli mindig tartalmazzon állati fehérjét, ami nem csak húsból állhat. Ideális reggeli lehet például a müzlihez, gabonapehelyhez adott tej, joghurt, a teljes kiőrlésű pékáruk mellé elfogyasztott vaj, sajtok, tojás, sovány csirke- és pulykasonkák. Zöldségek, gyümölcsök. Gazdagok vitaminban, ásványi anyagokban, rostokban is. Érthető tehát, miért van helyük a  reggelizőasztalon. Turmix és smoothie formájában is elfogyaszthatjuk, ha változatosabbá szeretnénk tenni étkezésünket. A szilárd táplálékok mellett a bőséges folyadékfogyasztásra is érdemes ügyelnünk reggelente. Elsősorban a hozzáadott cukrot nem tartalmazók, így a víz, a frissen facsart gyümölcslevek, gyógyteák ajánlhatók. 

Erre is érdemes odafigyelni! 

Fordítsunk külön gondot a  reggeli elfogyasztásának körülményeire. Törekedjünk arra, hogy legyen rá kellő időnk: ne rohanva, kapkodva, idegeskedve együnk, adjuk meg a módját! Érdemes egy kicsit korábbra állítani az óra csörgését, hogy a család néhány percre együtt, nyugodt körülmények között vehesse körbe az asztalt. Miközben falatozva átbeszéljük az előttünk álló napot, megélhetjük az összetartozás közös örömét! Arról nem is beszélve, hogy követendő példát mutatunk gyermekeinknek.
Forrás: pingvinpatikak.hu 2016. 01. 02.